Szolgáltatásunkról

A VADKÁRKALKULÁTOR

Napjaink egyik legvitatottabb és leginkább konfliktusokkal terhelt területe a vadgazdálkodásban a vadkártérítés területe. A leggyakoribb ütközési felület a mezőgazdasági földhasználók és a vadászatra jogosultak között. A legtöbb konfliktus alapja a kártérítés, annak mértéke és természetesen a személyes ellentétek kialakulása. Külön súlyosbítja a helyzetet, hogy ezek a tényezők halmazati módon jelennek meg a legtöbb esetben. A vadkár bekövetkezik, bármit is tegyünk ellene. Nem mindegy azonban a mértéke és az értéke. A felek közötti békés egyezséget preferálja legjobban a vonatkozó jogszabály (1996. évi LV. törvény és annak végrehajtási rendelete a 79/2004. (V.4.) FVM rendelet). Ez a békés egyezség gyakran azért nem jön létre, mert hiányzik a korrekt egyezségi alap. A földhasználók hajlamosak túlértékelni a kárukat, míg a vadászatra jogosultak előszeretettel bagatelizálják el a kár mértékét és értékét. Ez már több mint elég az ellentétek kifeszüléséhez és az egyezség meghiúsulásához.

Meggyőződésünk, hogy akik békésen nem kötnek egyezséget, azok hiába mennek a jegyzőhöz és indítanak egyezség létrehozására irányuló közigazgatási hatósági eljárást. A kirendelt szakértő (eljárástól függetlenül) két ellenérdekű fél között fog véleményt alkotni, ami az egyik félnek nem fog tetszeni, hiszen távol fog esni a saját elképzelésétől. A szakértői munka költséggel jár, mégpedig nem kis költséggel és a „révészt” valakinek ki kell majd fizetni. Véleményünk szerint a felesleges költségek elkerülhetőek, jelentősen csökkenthetőek. A vadkárkalkulátor szolgáltatás lehetővé teszi az érintett feleknek együttesen vagy külön-külön, hogy a 2021. január 4-én a Földművelésügyi Értesítőben megjelent „Egységes Mezőgazdasági Vadkárfelmérési Útmutatóban” is rögzített módszer segítségével korrekten felmérjék, felbecsüljék a keletkezett vadkár mértékét és meghatározzák az értkét. Egy objektív méréseken és számításokon alapuló egyezségi alapot tudnak kimunkálni, mely alkalmas arra, hogy egyezséget kössenek. A cél az, hogy szakértőt csak akkor vegyenek igénybe, ha nincs már más lehetőség.

A vadkárkalkulátor képes a felek egyezségkötését jogászok által ellenőrzött formanyomtatványba foglalni és azt aláírva rendezhetik egymással békében a kártérítési ügyeiket. Az egyes kalkulációk elmenthetők, újra előhívhatók és képesek hosszútávon megfelelő statisztikát szolgáltatni akár táblaszinten, akár gazdálkodási terület szintjén. Minden eszközön működik, így Ön képes a kalkulációt közvetlenül a tábla szélén kiértékelni és a másik féllel megosztani.

Hisszük, hogy korrekt egyezségi alappal működhet a békés egymás mellett gazdálkodás a mezőgazdaság és a vadgazdálkodás területén.

 

Mire jó a vadkárkalkulátor?

 

A vadkár kalkulátor az egyes mezőgazdasági termények végleges vadkárbecslésénél a terepen felvett adatok megadásával elvégzi a kár pontos mértékének, mennyiségének és értékének, a várható terméshozam mennyiségének a kiszámítását. A kalkulátor minden platformon működik, adatvesztés akkor sem fordulhat elő, ha munka közben lemerül a használt eszköz vagy nincs internet elérés.

A kalkulátor használatával a kár felvételezésének végén azonnal, még a helyszínen elkészül a kárérték kiszámítása, amely .pdf formátumban azonnal továbbítható e-mailen a másik félnek vagy akár mobil nyomtatón a helyszínen is kinyomtatható és az alapját képezi az egyezségnek.

 

Milyen haszonnövények kárfelvételezésére használható a vadkárkalkulátor?

 

  • napraforgó
  • étkezési napraforgó
  • kukorica
  • étkezési (malmi) kukorica
  • pattogatni való kukorica (popcorn)
  • szója
  • szemes cirok
  • takarmány búza
  • malmi búza
  • tritikálé
  • rozs
  • zab
  • takarmány árpa
  • sörárpa
© IntroWeb | 2024 - Weboldal készítés, SEO